Elsa-von-Freytag-Loringhoven

A DADA bárónő

Vörös skót kockás ruhát viselt térdig érő szoknyával, boleró kabátjának ujjai könyékig értek, karját pedig számtalan filléres karkötő borította – ezüst, arany, bronz, zöld és sárga. Magas fehér kamáslijának tetejét egy a bokájára kötött bútorzsinór díszítette. Felsőtestén két tea-tojás lógott amikról már lekopott a nikkel. A fején pedig egy fekete bársony skót sapka volt amelyet egy toll és számtalan kanál – hosszú fagylaltos kanál – díszített.

Így írta le Margaret Anderson legelső találkozását a New Yorki DADA mozgalom egyik kiemelkedő alakjával, Elsa von Freytag-Loringhoven bárónővel, akiről, habár a századelő New Yorki művészvilágának közismert szereplője volt, sajnos úgy tűnik kicsit elfelejtkezett a történelem. Ernest Hemingway és Ezra Pound istenítette, Man Ray és Marcel Duchamp alkotótársa volt, és a korabeli leírások alapján senki nem felejtette el egyhamar a vele való találkozást. Modellkedett, festett, verseket írt, valamint talált tárgyakból készített asszamblázsokat, sőt jelmezeket is. Minden bizonnyal nagy hatása volt Duchamp ready-made-jeinek létrejöttében is. Performansz művész volt amikor ez a művészeti forma még nem is létezett. Rövidre nyírt festett hajával és sokszor megbotránkoztató magatartásával pedig akár még a punk mozgalom úttörőjének is tekinthetjük.

Elsa von Freytag-Loringhoven Bárónő

Viharos élete bővelkedett fordulatokban, ám a siker és gazdagság mindig elkerülte. Elsa Plötz néven látta meg a napvilágot 1874-ben, az akkor még a Német Birodalomhoz tartozó, Swinemündében. Erőszakos apja elől hamar elmenekül a szülői háztól, először Belinben köt ki, ahol revűtáncosként helyezkedik el, majd művészetet tanul Dachauban. Számtalan szeretőt tart, és végül egy berlini építészhez, August Endellhez megy feleségül. Nyitott házasságban élnek, és csakhamar Endell egyik barátjának, a költő és műfordító Felix Paul Greve-nek a szeretője lesz. Miután hármasban Szicíliába utaznak, a házasság megromlik, majd válásuk után visszatér Berlinbe ahol hozzámegy Felixhez. Pár évre rá már súlyos anyagi gondokal küzdenek. Ennek megoldására Elsa segítségével Felix megjátsza saját öngyilkosságát és az Egyesült államokba menekül, ahova hamarosan felesége is követi. Egy Cincinatti melletti farmon telepednek le, de hamarosan ez a kapcsolat is vakvágányra fut és Felix (akit ekkor már Frederick Philip Gorve-nak hívnak) nyugatra menekül egyedül hagyva őt, csekély angol tudással egy ismeretlen országban.

Ekkor kezd el modellként dolgozni először Cincinattiben, majd kelet felé véve az irányt Nyugat Virginiában és Philadelphiában. Végül 1913-ban hozzámegy harmadik férjéhez a német származású Báró Leopold von Freytag-Loringhofenhez és New Yorkban telepednek le. Ekkor lesz belőle bárónő és ekkor kapja meg a hangzatos Elsa von Freytag-Loringhofen nevet. Mivel a báró családjának fekete bárányaként vagyonnal nem rendelkezik, cigarettagyárban dolgozik és olyan művészeknek áll modellt mind Louis Bouché, George Biddle és Man Ray. Ekkor kezd el az utcán talált tárgyakból szobrokat és egyfajta élő kollázsként jelmezeket készíteni, eltörölve a határt a művészet és a hétköznapi élet között. Versei rendszeresen megjelennek a “The Little Review” című folyóiratban, ahol Jane Heap az első amerikai DADA-ként méltatja. Először kísérletezik hangversekkel, a gondolatjelek kreatív használata, és a direkt hangvétel jellemzi verseit.

Berenice Abbott Dada portréja

Talált tárgyakból készülő provokatív ruhái sokszor még művésztársait is megbotránkoztatják. Mivel mindent felhasznál ami megtetszik neki, legalább annyiszor tartóztatják le lopásért mint szemérmetlenségért. Bár a korabeli beszámolók szerint olyan kecsesen ugrott le a rabszállító autóról, hogy a rendőrök legtöbbször elengedik. Hol férfiruhába bújva cigarettázva járja az utcákat, hol kopaszra borotválja a fejét és tortát vagy kanalakkal telerakott kalapot visel. Lejárt bélyegeket ragaszt az arcára szépségpötty helyett és tea-tojásokkal díszíti csupasz melleit. Georg Biddle így írja le egyik találkozását a bárónővel:

Királyi gesztussal tárta szét skarlátvörös esőkabátjának szárnyait. Teljesen meztelenül állt előttem – vagy legalábbis majdnem. Mellbimbóit két bádog paradicsomkonzerv doboza takarta amiket egy zöld cérnával rögzített magán. A két doboz között egy apró kalitka lógott, amiben egy bágyadt kanári üldögélt. Egyik kezét a csukójától a válláig átlátszó függönykarikák takarták, amelyeket későbbi bevallása alapján a Wanamaker áruház bútor kirakatából lopott. Levette kapaját, amit ízlésesen, de alig észrevehetően aranyozott répák, céklák és egyéb zöldégek borítottak. Haja rövidre volt vágva és karmazsinvörösre festve.

Sajnos mivel legtöbb alkotása nem időtálló anyagokból készült, elég kevés maradt az utókorra. Számos talált tárgyakból készült szobrát csupán 1996-ban fedezte fel a Whitney Múzeum. Verseit és egyéb írásait későbbi szeretője, szerkesztője és bizalmasa, Djuna Barnes írónő gyűjtötte össze, mégis 2011-ig kellett várni, hogy verseskötete “Test veríték” (Body Sweats) címmel megjelenjen. “Isten” című alkotását sokáig csupán Morton Livingston Schambergnek tulajdonították, de későbbi kutatások alapján kiderült, hogy mindketten hozzájárultak a létrejöttéhez. A mű ami jelenleg a Philadelphiai Képzőművészeti Múzeum gyűjteményében található, egy darab fához szegelt megfordított lefolyócső darabból áll. Egyrészt Marcel Duchamp Forrásához hasonlóan egy alantas hétköznapi tárgyat emel ki környezetéből átalakítva és újraértelmezve, másrészt formájával felidézi a szakrális fallikus szobrokat ezzel is rávilágítva a századelő férfi- és technológia központú világszemléletére.

Az “Isten” című alkotás

A párhuzam Duchamp-pal nem véletlen. Elsa végletekig rajongott érte, az elmondások alapján a Lépcsőn lemenő akt című képe annyira extázisba hozta, hogy meztelen testéhez dörzsölte a kép másolatát miközben hangosan azt kiáltotta “Marcel, Marcel, I love you to hell” (Marcel, Marcel, pokolian szeretlek!). Bár Duchamp ezeket a romantikus érzéseket nem viszonozta, maga is elismerően szólt a bárónőről. Egy fenmaradt kijelentése szerint: “She’s not a futurist, she’s the future” (Ő nem futurista, ő a jövő). Sokan úgy gondolják, hogy a talált tárgyakból készült asszamblázsai szolgáltak ihletül Duchamp ready-made-jeihez, sőt feltehetően még az elhíresült Forrás létrejöttéhez is hozzájárult. A felfordított piszoárt a művész R. Mutt aláírással és névvel adta be a New York-i Független Művészek Társasága (Society of Independent Artists) által rendezett kiállításra. A társaság ugyan úgy hirdette meg a kiállítást, hogy semmilyen művet nem utasítanak vissza, ezt mégsem voltak hajlandóak kiállítani. Ennek eredményeképpen Duchamp lemondott elnökségi tagságáról a mű pedig bevonult a művészettörténetbe. Erről az eseményről így írt nővérének: “Egy hölgy ismerősöm Richard Mutt férfi álnév alatt egy porcelán piszoárt küldött be szoborként. Egyáltalán nem volt erkölcstelen – semmi ok nem volt az elutasítására. A bizottság mégis úgy döntött, hogy nem állítja ki ezt a tárgyat”. Egyes vélemények szerint ez a titokzatos hölgy nem más lehetett mint Elsa Bárónő.

Férje halála után, visszatért Berlinbe, azt remélve, hogy a háború utáni Németországban új lehetőségekre lel. Sajnos csalódnia kellett és egyre nagyobb megélhetési gondokkal és elmezavarokkal küzdve próbált meg csatlakozni az időközben Párizsban összegyűlt művész barátaihoz. Ez végül is többek közt Bryher, Djuna Barnes, Berenice Abbott, és Peggy Guggenheim támogatásával sikerült is. Sajnos tervei egy modelliskola megalapításáról már nem valósulhattak meg, 1927 december 14-én egy véletlenül nyitva felejtett gázcsap okozta halálát.

Elsa Bárónő 1915-ben

A bárónő munkássága arra késztet minket, hogy újraértékeljük a nők szerepét a DADA mozgalomban, a ready-made kialakulásában és magában a konceptuális művészet történetében. A 2000-es évektől művei számos nemzetközi kiállításon bukkantak fel újra, Irene Gammel életrajzi könyve és a 2011-ben megjelent összegyűjtött verseiből álló kötet szintén hozzájárult a művésznő újra felfedezéséhez. Ahogy Gammel írja, a Bárónő erotikus, a testiségen keresztül kifejeződő hozzállása a hétköznapokban kifejezett művészethez élettel teli, kaotikus és végeredményében pusztulásra ítélt volt. Elsa Bárónő a társadalom és a művészet természetének megkérdőjelezésének élő következményévé vált..

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Elsa_von_Freytag-Loringhoven
https://web.archive.org/web/20051215180022/http://home1.gte.net/zzyzlane/write/essay/baroness.html
https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-elsa-von-freytag-loringhoven-dada-baroness-invented-readymade
https://archives.lib.umd.edu/repositories/2/resources/22

Leave a Reply